Lélegzet visszafojtva figyeltem anya erőtlen testét, csak álltam és szomorúan néztem a fájdalmat tükröző arcát.
- Van itt, valaki? – szólalt meg rekedt, erőtlen hangon.
- Én vagyok az, anya – vettem erőt magamon és sétáltam oda az ágyhoz, majd leültem a szélére megfogva a kezét. Hallottam, ahogy a levegőt vette, és a szívem facsarta az a hang.
- Kicsikém – lehelte, majd felém fordította az arcát – milyen, gyönyörű vagy.
- Köszönöm – mosolyodtam el halványan – hogy vagy?
- Nincs sok időm hátra Amy…
- Ne mondj ilyet – csuklott el a hangom – túl fogod élni, erős vagy, le tudod győzni.
- Nem – felelte rekedten majd fájdalmasan felköhögött – ennek már vége.
{Tovább olvasom...}
{Tovább olvasom...}
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése