Kissé idegesen öltözködtem
Szombat délelőtt, hivatalos voltam a Kaulitz
villába ebédre. Hogy miért voltam
ideges? Mivel Corina felhívta a figyelmemet arra, hogy Ria is – most
kivételesen – jelen lesz. Bill pedig aranyosan utalgatott rá, hogy öltözzek fel csinosan. Így is tettem. Bár nem
vittem túlzásba, de visszanézve magam a tükörben csinosnak láttam a szerelést,
amit végül felvettem.
Fújtam
magamra egy kis parfümöt, majd a telefonomat és a pénztárcámat beletéve a
táskámba elindultam.
Kocsi híján tömegközlekedéssel
kellett mennem, kicsit nehezen, de elkeveredtem a külvárosig, és a
buszmegállótól sétálnom kellett, emlékezetből nehézkesen kissé, de eljutottam a
kovácsoltvas kapuig, majd megnyomtam a csengőt, körbe néztem mire ijedten
rezzentem össze Corina hangjától, ami a pici hangfalból szólalt meg.
-
Szia!
Már is engedlek – mondta, majd egy kisebb zajjal elkezdett szétnyílni a kapu én
pedig besétáltam.
A
bejárati ajtó előtt megigazítottam a ruhámat és a hajamat, meg gyorsan fújtam
még magamra egy kis parfümöt, majd nyílt az ajtó és megpillantottam Billt.
-
Szia
– jelent meg hatalmas mosoly az arcán, majd egyik kézzel megölelt és
beinvitált.
-
Szia,
Bill – tettem le a táskámat.
-
Elena!
– jelent meg Corina is, csinosan felöltözve – de jó, hogy végre itt vagy –
ölelt magához – remélem éhes vagy. Ma a fiúk főztek.
-
Komolyan?
– néztem fel rá az egyik érintettre.
-
Bizony
– húzta ki magát elégedetten – gyere, gyere. Kérsz bort?
-
Kérek,
köszönöm – követtem őket a nappaliba.
-
Milyen
volt az utad? – vett elő két poharat Cori és adta át Billnek.
-
Hosszú,
féltem, hogy eltévedek – nevettem fel.
-
Te
képes vagy rá – hallottam meg Tom mosolygós hangját – szia – hajolt le hozzám
és adott egy puszit, amitől igen csak megilletődtem, hát még a barátnője
mögötte. Gyorsan felpattantam és kínosan mosolyogtam rá.
-
Ria,
ő Elena. Elena ő Ria – gyors bemutatás volt ez Tom részéről és már el is tűnt a
konyhában.
-
Szia
– nyújtottam felé a kezem.
-
Szia
– mért végig majd erősen ráfogva a kezemre megrázta, mutatva ezzel azt, hogy
még is ki ő itt.
-
Akkor
asztalhoz! – törte meg a kínos jelenetet Bill és kezdett el az asztalon
pakolászni.
Az
ebéd jó hangulatban telt, bár idegesített a látvány, hogy Ria folyton Tomot
cirógatta puszilgatta. Gondolom dühítette az, hogy Tom adott egy puszit mikor
megjöttem.
-
Segítek
– pattantam fel, mikor Corina neki látott leszedni az asztalt – megfojt a
levegő – motyogtam neki a konyhában.
-
Sajnálom,
nem is gondoltam bele, hogyan éreznéd magad így… - pillantott ki Tomékra.
-
Jól
vagyok – mosolyogtam rá kedvesen, majd neki láttam bepakolni az edényeket a
mosogatógépbe – hagyd! Kiviszem én – kaptam ki a kezéből a tál salátát.
-
Aszta, oda nézzetek! Újabb repülőszerencsétlenség
– hangosította fel a
tévét Bill, mire mindannyian oda néztünk, amint bemondták
a járat számot a tál kiesett a kezemből és hangos csörrenéssel szilánkokra tört.
-
Elena!
– kiáltott fel ijedten Corina, de én csak falfehéren a képernyőt bámultam.
-
Elena,
mi történt? – ugrott oda Bill és Tom is azonnal felállt az asztaltól – Elena! –
rázott meg finoman Bill – hé! Mi történt vele? – fordult
kétségbeesve a többiek
felé.
-
Lola…
- nyögtem ki rekedten elcsukló hangon a barátnőm nevét – Nem, az nem lehet! –
túrtam kétségbeesve a hajamba és a könnyeim folyni kezdtek.
-
Elena,
mi történt? – sietett oda Tom is.
-
Lola…
azon… - kaptam a szám elé a kezemet – azonnal, a reptérre kell menjek – szedtem
fel az asztalról a táskámat és indultam el sietősen az ajtó felé.
-
Elviszlek
– sietett a kulcsokért Tom, majd feltépve az ajtót azonnal az autóba ültünk – a
barátnőd?- fordult felém kis idő után, de én csak bólogattam – azon a gépen
kellett ülnie – csuklott el a hangom.
Tom
nem szólt csak a gázra lépve, szlalomozva kerülgette az autókat, majd fél óra
autózás után hangos fékcsikorgással leparkolt a LAX parkolójában.
Azonnal kiszálltam és rohanni kezdtem, meglátva a recepciót oda szaladtam.
Azonnal kiszálltam és rohanni kezdtem, meglátva a recepciót oda szaladtam.
-
Kérem
– szólaltam meg levegő után kapkodva – a Szingapúrból Los Angelesbe tartó
repülőgép úton van még? – néztem kétségbeesett könnyes szemekkel a nőre, de ő,
ahogy meghallotta járatot szomorúan nézett rám.
-
Sajnálom
kisasszony, de az előbb mondták be, hogy műszaki okok miatt az óceánba zuhant.
-
Ne! – sikoltottam fel és zokogásba törtem ki.
-
Hamarosan
megkezdik a mentést, ha maradt túlélő – próbált nyugtatni,
és felállva fogta a
karomat nehogy összezuhanjak.
-
Elena!
– sietett oda Tom és húzott magához szorosan.
-
Lola…
- zokogtam hangosan – istenem, ne. Ne – fúrtam az arcomat a pólójába és erősen
markoltam belé.
A kocsiban már szinte
megsemmisülten ültem bámulva kifelé az ablakon, könnyáztatta arccal. Tom végig
a kezemet fogta és a hüvelykujjával a kézfejemet simogatta. A villához érve,
kisegített és átkarolva a vállamat vezetett be a nappaliba.
-
Elena
– sietett oda hozzám és ölelt meg szorosan Corina – annyira sajnálom. Gyere,
ülj le – karolt át most ő és vezetett a kanapéhoz.
-
Csinálok
teát – ajánlotta fel Bill és már vette is el a teafőzőt.
Mindenki
csöndben ült, szomorúan néztek össze, majd rám. Senki nem tudott mit kezdeni a
helyzettel, pláne én. Fogalmam se volt róla, hogy most mi lesz.
- Tessék – nyújtotta felém húsz
perccel később a bögre teát Bill.
- Köszönöm – vettem el tőle, majd
szépen eliszogattam.
- Nem szeretnél lepihenni egy
kicsit? – simogatta a hajamat anyáskodóan Corina.
- Nem, köszönöm – feleltem rekedt
hangon – jobb, ha haza megyek – álltam fel, mire Tom megragadta a karomat.
- Ilyen állapotban szerinted, haza
engedlek? – nézett rám keményen.
- Haza kell mennem – néztem
fájdalmasan azokba a gyönyörű szemeibe.
- Elena… - sóhajtott fel –
kérlek, most ne makacskodj. Maradj itt, van vendégszobánk, le tudsz dőlni.
Félve
Riára pillantottam, aki karba tett kézzel felvont szemöldökkel méregetett
minket.
- Köszönöm, de nem – köszörültem
meg a torkomat és néztem fel rá.
- Jó. Akkor én megyek veled –
szegte fel a fejét keményen.
- Tom! – szólt rá hüledezve
öccse.
-
Már
megbocsáss Tom, de nem zavar, hogy én is itt vagyok? – lépett oda
Ria mérgesen
– még is hogy gondoltad, hogy elkíséred őt?
-
Úgy, hogy a barátom – nézett szintén keményen – és
szüksége van rám!
Erre
a kijelentésére még a levegő is megfagyott körülöttünk, én meghökkenve néztem
Tomra, Ria pedig a levegőt kapkodva csak hebegett.
-
Menjünk
– fogta meg a karomat és húzott maga után.
- Tom – ragadta meg öccse a
karját az autónál.
- Mi van?
- Túl messzire mész – csóválta a
fejét – Ria bent…
-
Rohadtul
nem érdekel most Ria, és ezt fogjátok fel – nyitotta ki nekem az ajtót, majd
miután rám csukta az ajtót megkerülte az autót és beült mellém. Bill az ablak
túloldaláról mosolygott rám halványan, majd elindultunk.
-
Tom…
- szólaltam meg halkan.
-
Igen?
– fordult felém és fogta meg a kezemet, majd vissza az útra.
-
Kérlek…
- szipogtam – ha a lakáshoz értünk, gyere vissza.
-
Nem
– vágta rá.
-
Kérlek,
Tom! Nem akarom, hogy miattam veszekedés legyen köztetek Riával – néztem rá
könyörgően és szorítottam meg a kezét.
-
Ne
kérj erre Elena, szörnyűség történt és nem maradhatsz egyedül.
Én
pedig csak csöndben lehajtottam a fejemet és hálásan megszorítva a kezét ismét
eleredtek a könnyeim, amik Tom kézfejére csöppentek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése