Whisper my Name 37.rész - Csak merjen hozzá érni!

-          Jessica most tizenhét éves, és modell szeretne lenni, igaz? – nézett Gratia a jobbján ülő húgomra.

-          Igen – bólintott, majd ismét rám nézett, amióta megtudta, hogy a testvérem folyton engem nézett, ennek már fél órája.

-          Biztos jó dolog a modellkedés – szólaltam meg zavartan – én esküvő szervező vagyok – mosolyogtam rá.

-          Komolyan? – nézett nagyot.

-          Igen, elég rég óta.

-          És te… férjnél vagy?

-          Nem – nevettem fel – ahhoz még nem érzem elég felnőttnek magam.

-          Hány éves vagy?

Milyen kíváncsi, de ez érthető, hiszen most hírtelen lett egy nővére.

-          Huszonnégy.

-          Anya miért nem meséltél róla eddig? – fordult anya felé.

-          Ez egy nagyon hosszú történet kicsim, majd elmondom.

-          Az anyád örökbe fogadott miután megszülettem és most keresett fel – mondtam ki kegyetlenül Gratia-ra nézve.

-          Jó ég – képedt el Jess – ez nagyon durva.

-          Az – erőltettem magamra egy mosolyt.

-          Kérlek Amelia… - Gratia.

-          Te csak ne kérj semmire, jó? Nem foglak anyának hívni, és nem fogok jó pofizni veled – álltam fel – ideje mennem. Köszönöm a kávét.

-          Amelia…

-          Szia Jessica, örültem.

-          Ki kísérlek – állt fel gyorsan, amitől meglepődtem, majd elkísért az ajtóig – sajnálom.

-          Ugyan – mosolyodtam el – nem te tehetsz róla.

-          Szóval a nővérem vagy.

-          Hát… igen.

-          Ez tök jó – vigyorodott el.

-          Hogy?

-          Mindig is vágytam egy testvérre, főleg egy nővérre.

-          Ez kedves, de én még nem…

-          Idő kell?

-          Sokkal érettebb vagy a korodhoz képest.

-          Így neveltek.

-          Értem.

-          Megadod a számod? Jó lenne jobban megismerkedni, nem?

-          De – feleltem mosolyogva majd elővetem a táskámból egy cetlit és egy tollat majd leírtam a számom.

-          Köszi – vette el.

-          Nincs mit.

-          Remélem, még találkozunk.

-          Lehetséges, szia – intettem majd átmentem a kerten és a kocsimba ülve elhajtottam onnan.

-          Igen? – vette fel a telefont Angela.

-          Túl vagyok rajta.

-          És?

-          Találkozzunk a kávézóban.

-          Rendben, mikorra érsz oda?

-          Óra másfél.

-          Ott leszek, csak annyit mondj, hogy veszekedtetek?

-          Inkább csak emelt hangon beszélgettem – nevettem fel – de nem végig, de a többit majd ott.

-          Ott leszek, puszi.

-          Puszi, szia.

Kinyomtam és az anyós ülésre dobtam a telefonom.

A kávézóhoz érve a szokásos helyen leparkoltam majd magamhoz szorítva a táskám, bementem és leültem a szokásos helyemre.

-          Amelia – lepett meg hatalmas mosollyal Lora.

-          Szia – álltam fel és öleltem magamhoz.

-          Ezer éve nem láttalak.

-          Hát, sok a munka és az életem sem fenékig tejfel.

-          Akarsz róla beszélni?

-          Tömören annyi, hogy kiderült örökbe fogadott lány vagyok és huszonnégy év után felkeresett az igazi anyám és mellesleg van egy tizenhét éves húgom.

-          Te jó ég. Neked aztán pörög az élet.

-          Ne is mond – sóhajtottam fel – hoznál nekem egy jó erős kávét?

-          Hányadik?

-          Lora…

-          Na.

-          Harmadik.

-          Nem tesz jót.

-          Szükségem van rá.

-          Tudom, hozom – hagyott ott.

Nem tehetek róla, koffein megszállott vagyok, szükségem van rá, hogy teljes bedobással talpon legyek.

-         Mióta vársz? – ült le velem szembe Angi.

-         Most jöttem.

-         Szia - köszönt oda neki Lora miután letette elém a kávét.

-         Hello, hoznál nekem is egyet?

-         Már is – hagyott ott minket.

-         Na, mesélj. – könyökölt fel.

-         Van egy húgom.

-         Komolyan?

-         Tizenhét éves és Jessica a neve.

-         Bakker. És az anyád?

-         Gratia.

-         Igen, ő, bocsi.

-         Hatalmas kertes ház, szolgálók, puccos cuccok.

-         Szóval pénzes.

-          A férje igen. Valami divattervezői céget vezet, ami világhíres.

-         Ő az apád?

-         Igen.

-          Mit mondott Gratia?

-          Elsírta, hogy megbánta az örökbeadásom, hogy hiányoztam neki, és hogy szeret.

-          Na persze – horkant fel Angi, ugyanúgy ahogy én ott.

-          Megmondtam neki, hogy nem fogom anyának hívni és nem fogok jó pofizni vele. De Jessica aranyosnak tűnik. Azt mondta sajnálja, amit az anyja velem művelt és, hogy örül annak, hogy a nővére vagyok, mert mindig is erre vágyott.

-          Akkor vele jóban leszel?

-          Megadtam a számom.

-          Kíváncsi vagyok rá.

-          Hasonmása a kicsi énemnek.

-          Nagyon kíváncsi vagyok rá – nevetve.

-          Hamarosan szilveszter, szóval lehet, hogy elhívom őt is bulizni.

-          Az jó, csak szólj előre Tomnak.

-          Csak próbáljon hozzá érni.

-          Neki mond – nevetett fel.

-          Ne félj, meg mondom neki is.

Lora kihozta Angi kávéját is, és a beszélgetésünk más témára váltott át, még hozzá a benne fejlődő pici babára.