A kocsiban végig
csöndben ültem, sokkal jobb a kapcsolatunk, mint ha szeretők lennénk? Nem
értem, hogy lehetne jobb? Hiszen titkolózunk, ő hamarosan megházasodik.
Hiába próbálom,
nem tudom felfogni, mit akar ezzel.
Az étteremhez
érve, gondosan befordult a parkolóba kisegített és az autó le riasztózása után
átkarolva a vállam bementünk.
Ahogy beléptünk
az ajtón tátva maradt a szám, latinos zene szólt a parketten rengetegen
táncoltak.
-
Egy
Salsa club? – fordultam Bill felé.
-
Étterem
– kérte ki magának – a legjobb táncos hely egész Hamburgban.
-
Most
komolyan ide hoztál? – nevettem fel.
-
Nem
tetszik?
-
De
nagyon is. Csak nem tudok táncolni.
-
Ugyan,
mindenki tud – fogta meg a kezem és már is a táncparketten találtam magam.
-
Ne,
Bill kérlek. Én tényleg nem tudok… - be akartam fejezni, de tényleg, de mikor
megláttam azt a párt a parkett közepén. Biztos voltam benne, hogy verseny
táncosok, hibátlanul és összhangban táncoltak. Teljesen megbabonáztak, csak
bámultam őket.
-
Jó…
lehet, hogy nem tudok így táncolni – zökkentett ki Bill a párt nézve –de azért
tudok valamit – kapta el újra a karom és kezdett el táncolni. Nevettem
bénázásaimon, de Bill kitartóan vezetett tovább és a végére elég jó páros
lettünk. Nem gondoltam volna, hogy tud Salsázni. Nagyon szexin nyomta.
-
Istenem
– ültem le a lefoglalt asztalunkhoz kifulladva.
-
Na,
mi az? – vigyorgott rám az asztalra könyökölve.
-
Hol
tanultál meg így táncolni?
Vállat vont.
-
Mindig
is érdekelt a tánc, bár ez soha nem látszott – kortyolt bele az ásványvizébe.
-
Milyen
kis titkokat tudok meg önről Herr Kaulitz – dőltem hátra vigyorogva.
-
Hát,
van egy pár – dőlt hátra ő is.
-
Na,
majd kikérdezlek – kacsintottam rá – de jó ez a szám – kezdtem el ülőhelyzetben
ringatózni – táncoljunk – pattantam fel.
-
Nem
eszünk előtte?
-
Utána
csak lelankad a kedvem, gyere – fogtam meg a kezét és húztam a tánc parkettre.
Rengeteget
táncoltunk, és mikor már végleg úgy éreztük szét ment a lábunk, leültünk és
rendeltünk vacsorát, amit beszélgetések és nevetések között fogyasztottunk el.
Az úton hazafelé
nagyon jó kedvem volt, a rádió szólt és én énekeltem. Lehet, hogy Bill agyára
mentem, de olyan jó kedvem volt, hogy nem érdekelt. Csak énekeltem, ahogy a
torkomon kifért.
-
Te
aztán pörögsz – nevetett Bill mikor lejárt a CD.
-
A te
hibád – mutattam rá – miattad van.
-
És én
örülök is neki. Örülök, hogy jól érezted magad.
-
Soha
nem voltam ilyen jól Bill. Tényleg, és még részeg sem vagyok – nevettem fel.
-
Pedig
mondtam, hogy nyugodtan igyál.
-
Valld
be, hogy le akartál itatni - néztem rá összeszűkült szemekkel.
-
Amy,
nem vagyok ilyen – mosolygott rám – szeretem, mikor be vagy kicsit csiccsentve.
-
Egyszer
láttál részegen.
-
Akkor
is ellenállhatatlan voltál.
-
Mikor?
Akkor mikor a WC fölé görnyedve hánytam? – vontam fel a szemöldököm.
-
Jó…
akkor tényleg nem – nevetett fel.
-
Na,
látod, ne hazudozz.
-
Nem
hazudtam.
-
Basszus
most nem fogok tudni aludni… és holnap dolgozom.
-
Én is
– vonta meg a vállát.
-
Nora
mikor jön vissza?
-
Most
ez komoly?
-
Micsoda?
-
Hogy
Nora felől kérdezősködsz?
-
Sajnálom.
-
Őszintén
örülök, hogy nincs a közelemben.
-
Bonyolult
a ti kapcsolatotok.
-
Ez
már nem kapcsolat. Érdek.
-
Ha az
én apám arra kérne, hogy a halála előtt esküdjünk össze. Nem tenném meg.
-
Mi?
-
Nora
helyében, nem szereted őt és szerintem ezt ő is tudja, nem tenném meg. Nem
lépnék veled az oltár elé, azért mert apám ezt akarná.
-
Komolyan?
– teljesen megdöbbenve nézett rám, majd vissza az útra.
-
Bármennyire
fájna… elengednélek.
-
Te
olyan más vagy, te komolyan. Csupa szív és imádni való.
Zavarba estem,
tökre zavarba hozott és csak úgy pirultam.
Csak mosolygott
zavartságomon és inkább csöndben vezettünk tovább, a házhoz érve úriemberként
nyitotta ki nekem az ajtót és segített is ki.
-
Jól
éreztem magam – kísért az ajtóhoz.
-
Én
is, köszönöm szépen ezt a táncos vacsorát.
-
Én
köszönöm, hogy eljöttél – mosolygott rám, majd a kezét a tarkómra csúsztatva
húzott magához és búcsúzott el egy hosszú és romantikus csókkal.
Másnap reggel
boldogan keltem ki az ágyból és dudorászva készültem el, az autóban ülve a
kedvenc dalom énekelve fordultam be a cég épületéhez.
-
Jó
reggelt – léptem be.
-
Jó
reggelt Amelia – köszöntött a recepciós. – Egy hölgy vár az irodád előtt.
-
Köszönöm
– kerültem ki a recepciós pultot és mentem az irodámhoz – jó reggelt – léptem a
nőhöz, aki amint meglátott azonnal felállt, nem volt olyan idős a negyvenes
éveiben lehetett, gyönyörű barna haja lófarokba volt fogva és nagyon elegáns
kosztümben volt.
-
Amelia
Rieder?
-
Én
lennék, és önben kit tisztelhetek?
Nem válaszolt,
csak nézett, bámult rám hatalmas döbbenettel.
Ennek mi a baja?
-
Hölgyem,
jól van?
-
Persze,
sajnálom… - zökkent ki – az én nevem Gratia Fischer.
Olyan furcsa volt
nekem ez a nő és annyira ismerős.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése