Whisper my Name 31.rész - Rohadt sokat beszélsz.

Amikor leértünk a lépcsőn Angi-nek pont kapóra jött, mivel Georg nem volt a nappaliban. Ügyesen, hogy a többiek ne vegyék észre leült a kanapéra és gondosan eldugta a háta mögé.

-         Tedd meg most – súgtam oda mellé ülve.

-         Biztos?

-         Tuti.

-         Oké.

Adta meg magát és az asztalra tette a kis dobozt.

-          Hát ez meg mi a… - kezdett volna bele Tom, de ügyesen megtapostam – aucs, hé, mi van? – nézett rám én pedig a szám elé emelve a mutatóujjam hallgattattam el. Ő vette a lapot és egy nagyot bólintva visszahelyezkedett a helyére.

-          Itt is a sör skacok – jelent meg Georg – áh, a lányok – ült vissza a helyére.

Angi megszorította a kezem és mereven figyelte Georg arcát.

-          Hát ez? – nézett le az asztalra Georg, összeráncolta homlokát és úgy vette kézbe a kis cipőt majd kezdte eltanulmányozni – kicsim… - szólalt meg pár perccel később fojtott hangon.

-          Igen? – kérdezett rá félve, mellettem ülő barátnőm.

-          Ezek…

-          Igen?

-          Cipők.

-          Igen.

Ránéztem Angela-ra, a szemei könnyel teltek meg. Meghatódott.

-         Úristen.

Georg olyan fehér lett, mint egy több napos holttest, fehér? Akkor inkább sápadt.

-         Gratulálunk haver – bólogatott elismerően Bill.

-         Apa leszek – nézett barátnőmre hitetlenkedve.

-         Igen – könnyebbült meg barátnőm majd felállt és megölelték egymást.

-         Kisbabánk lesz.

-         Igen szívem, kisbabánk lesz – csókolta meg Angi.

Mikor elengedték egymást egyenként gratuláltunk nekik, ezután pedig neki álltunk ünnepelni, persze Angi szigorúan csak gyümölcslevet ihatott.

Éreztem, hogy a lában-alól kicsúszik a talaj, tudtam, hogy hamarosan hatalmasat esek, ám ez nem következett be. Ugyanis két erős kar fonódott a hónom alá és még idejében tartott meg.

-         Hoppá nagylány – nyögött fel a hírtelen súly alatt Tom.

-         Tom, hagyjál.

-         Nélkülem épp a padlószőnyeget nyalnád fel bébi – állított fel.

-         Te mindig olyan perverz vagy – néztem rá.

-         Tudom bébi – hajolt le majd megragadva a lábam a vállára dobott.

-         Tom! Tegyél le!

-         Ne kiabálj, a többiek ezt fogják hinni meg akarlak erőszakolni.

-         Azt próbáld meg.

-         Ne fenyegess édes, kettőnk közül még mindig én vagyok a beszámíthatóbb állapotban.

-         Nem érdekelsz.

-         Akkor maradj csöndben.

Válaszul csak hátba csaptam.

-         Mi folyik itt? – jelent meg Bill – Tom, mit csinálsz?

-         Amy tök ki van. Próbálom egy szobába vinni, hogy aludjon.

-         Ha így „lóbálod” az lesz a vége, hogy hányni fog. Tedd le.

-         Akkor évekbe telik majd mire eljutok vele a szobáig.

-         Te inkább foglalkozz az apukával, ő jobban kész van és folyton a neved ismételgeti.

-         Idióta, mondtam neki, hogy kettőnk között vége mindennek.

-         Ti nagyon hülyék vagytok – ráncolta össze a homlokát a fiatalabbik.

-         Na, jó, akkor figyelj rá – adott át Bill kezeibe majd lement.

-         Rosszul vagyok – nyögtem ki.

-         Oh, remek. Bírd ki – bújt át a karom alatt majd elvitt a fürdőszobába, ott összefogta a hajam és a WC elé ültetett – na, most jöhet. – felelte miután leült a kád szélére.

-         Hol hagytad a kis… menyasszonyodat? – kérdeztem meg kicsit nehézkesen.

-         Elutazott.

-         Utazott?

-         Igen.

-         Minek?

-         Mert dolga van.

-         Vagy, mert újra, új férfinak, új városban, újra szétteszi, a lábait.

Nem szólt semmit, de még részegen is megbántam, hogy ezt kimondtam. De ahogy kimondtam volna, a sajnálom szót éreztem, hogy kiadok magamból mindent.

A WC kagyló fölé hajolva engedtem ki, ami ki kívánkozott belőlem. Bill mögém állva fogta vissza a rakoncátlan tincseim.

Elidőztünk ott egy ideig, majd mikor valamivel jobban éreztem magam, ügyetlenkedve – és Bill segítségével – felálltam megmostam az arcom és kutatni kezdtem egy új fogkefe után.

-          Mit csinálsz?

-          Keresek.

-          Hát az látom.

-          Fogkefét keresek.

-          Értem, de ha itt megnéznéd, talán találnál is. – mutatott fel egy sarokban lévő polcra, ahol három bontatlan fogkefe pihent.

-          Oh – reagáltam rá, elvettem egyet kibontottam és a fogam is megmostam.

-          Most már vihetlek aludni? – tette fel a kérdést karba tett kézzel a falnak dőlve, miután végeztem.

-          Senki nem mondta, hogy bébiszitterkegy - indultam meg, de mikor ki kerültem volna elvesztve az egyensúlyom-dőltem neki az ajtónak.

-          Hé – ragadta meg a karom.

-          Jaj, hagy már – rántottam el a karom majd elindultam.

Kicsit szédelegve mentem végig a folyosón és tudtam, éreztem, hogy jön utánam készen állva arra, ha lendülnie kell utánam.

-          Édesem – kapott el – nem akarsz leesni a lépcsőn, ugye?

-          Én nem is… - néztem magam elé, és tényleg. Ha nem kap el valószínű már legurultam volna.

-          Erre gyere – fordított meg majd elvezetett az egyik vendégszobához – ide most szépen leülsz – nyomott le az ágyra.

Eldöntött az ágyon és elkezdte kigombolni a farmerom.

-         Még is mit csinálsz?

-         Leveszem a nadrágod, hogy kényelmesebben tudj aludni.

-         Nem vagyok béna.

-         Részeg vagy – emelte fel a lábaim, hogy letudja, húzni rólam.

-         Jobban örültem volna, ha Tom marad velem.

-         Hát persze, mert Tomnak engednél igaz? – nézett a szemembe.

-         Mi van?

-         Semmi. Ülj föl.

-         Most mi bajod van? – ültem fel és engedtem, hogy a felsőm is lehúzza. Nem válaszolt csak a tarkómra csúsztatva a kezét húzta a fejem magához és csókolt meg.

-         Rohadt sokat beszélsz.

-         Akkor foglald le a szám.

Újra megcsókolt, és én a hajába túrva húztam közelebb magamhoz. Egy pillanatra elhajolt, hogy becsukhassa az ajtót, majd végig döntve az ágyon fölém mászott és ismét megcsókolt, vadul és szenvedélyesen.