Amíg összekaptam magam Angi
készített nekem kávét és egy kis
reggelit, így együtt fogyasztottuk el a tévét
nézve. Ő kedvesen elvállalta a mosogatást én pedig a rendrakást, három-negyed
kilenckor ültünk be az autójába és indultunk el a ház felé.
- Te, hányan is
jönnek segíteni?
-
Hárman – zárta le
az autót – négyen jöttek volna, de az egyik srácnak dolgoznia kell.
-
Értem – vettem a
vállamra a táskám – és hol vannak a segítőkezek? – lestem be az üres autókba.
-
Nem tudom –
nézett körbe – felhívom Georg-ot – kezdett el kutatni a táskájába.
-
Nem kell keresni
– karolta át hírtelen hátulról szerelmét.
-
Istenem! – ugrott
el ijedten Angi – te bolond vagy? A szívrohamot akarod rám hozni?
-
Bocsi – mosolygott
aranyosan – szia, kislány – ölelt magához az izmos karjaival és puszilt a
hajamba.
-
Szia, nagyfiú –
öleltem őt szintén magamhoz.
-
Had mutassam be
neked a barátaimat, ő itt Gustav Schäfer.
-
Üdv Amelia vagyok
– fogtam kezet az kissé mackós külsejű szőke férfival.
-
Örülök, hogy
megismerhetlek – kedvesen.
-
És ő itt, haver…
- sóhajtott fel – ide jönnél végre?
-
Bocsi,
telefonáltam – lépett oda és vette le a kapucniját – Amelia? – nézett rám
meglepődve – nocsak, milyen kicsi a világ –
vigyorodott el.
-
Tom –
biccentettem felé egy mosollyal.
-
Állj, ti…
ismeritek egymást? – nézett hol Tomra, hol rám Angi.
-
Hát… - nézett rám
egy jelre várva, hogy folytathatja-e.
-
A kórháznál
találkoztunk, vagyis inkább talált rám, miután anya meghalt. – vettem át a
szót.
-
Részvétem.
-
Biztos nagyon
nehéz most neked – Gustav.
-
Már a nehezén túl
vagyok – feleltem halvány mosollyal – de hagyjuk is ezt, mert csak
elszontyolodok. Készen álltok a munkára?
-
Hát persze –
bólintottak – direkt úgy is öltöztünk – mutatott végig magán Georg.
-
Remek, akkor
menjünk is be – fogta meg a kezét barátnőm és behúzta.
-
Gyertek csak –
intettem a Tomnak és Gustavnak, majd mi is bementünk.
Az egész napunk a festésre
ment el, de sok kéz sokra megy, nagyon jól szórakoztunk, Georg folyton a
festékes ecsettel kergette Angit, mi pedig gonoszan nevettünk rajtuk. De velem
is voltak ilyen dolgok, mint például amikor a létrán állva Tom két nagy pontot
nyomott a fenekemre… most képzeljetek el engem, ahogy az egész házon keresztül
kergetem, végül végig kenem a fekete pólóját a szép sötét narancs festékkel.
Szóval, nagyon jól
szórakoztunk és új barátokra is leltem, Tom és Gustav személyében, aminek
nagyon örültem.
És annak is külön örültem,
hogy Angi, be tudta fogni a fiúkat, mert így egy teljes nap alatt kifestettük
majdnem az egész házat, vagyis amit festeni akartam, ebbe beletartozott a
nappali, a konyha, a fürdőszoba, a fenti vendégszoba, az én régi szobám és a
háló, egyedül a fenti kis folyosó maradt ki, de azt bevállaltam egyedül. Így is
rengeteget köszönhetek nekik, ezért is hívtam meg őket egy étterembe
vacsorázni.
Mindenki hazaugrott lefürdeni
és átöltözni, azután pedig a megtárgyalt étterem előtt találkoztunk, mind
annyian beültünk az egyik asztalhoz.
-
Mesélj magadról
valamit – támasztott meg a szék karfáján Tom rám nézve.
-
Esküvő szervező
vagyok – mosolyogtam rá egy korty ásványvíz után.
-
Bizony –
bólogatott Georg – nekünk is ő szervezett – karolta át a vállam – profi a csaj
– kacsintott Tomra.
-
Mindenben? –
kérdezett rá pimasz vigyorral az arcán.
-
Tom – szólt rá
Angi – ne hozd a formád légy szíves.
-
Hát, nem mondtak
rólam még semmi rosszat –vigyorogtam rá ugyan úgy.
-
Hm…- piszkálta
meg a nyelvével a piercingjét, de a vigyort nem törölte le a képéről.
-
Jön a kaja –
szólalt meg az eddig csöndben kuksoló Gustav.
-
Végre – emelte el
a karját Angi-ról Georg.
Vacsora közben végig
ismerkedtünk, Tom próbált zavarba hozni, de nem igazán sikerült neki, mert
mindig visszavágtam valamivel, és tetszett neki, láttam rajta.
Nem hagytuk el azonnal az
éttermet, vagy egy órát beszélgettünk még, jól éreztük magunkat.
-
Köszönjük a
vacsorát – nyitotta ki az autóját Gustav.
-
Én köszönöm a
segítségeteket – mosolyogtam rá – vezessetek óvatosan – nyomtam puszit mind a
három srác arcára.
-
Holnap mit
csinálsz? – fordult felém Angi.
-
Szerintem
bemegyek a céghez. Dolgoznom kell.
-
Csak bemész.
-
Muszáj, múlthéten
volt bent egy nő, elvitte a másolatokat és tegnap hívott vissza, hogy szeretné,
ha én szervezném meg az esküvőjét.
-
Értem, akkor jó
munkát holnapra – puszilt meg.
-
Köszi – öleltem
meg – vigyázzatok – léptem el az autóktól.
-
Szia – intettek,
majd mindenki a saját autójába szállt be.
-
Sziasztok –
intettem egyet, és elindultam az autóm felé.
-
Amy – fordultam
vissza a nevem hallva, és Tomot láttam meg felém kocogva.
-
Igen? – néztem rá
kíváncsian.
-
Lenne kedved velem
vacsorázni valamelyik nap? – muszáj volt elmosolyodnom a kisfiús arcát látva.
-
Melyik napra
gondoltál?
-
Semmi akadálya –
vontam vállat mosolyogva.
-
Akkor jó, ö
legyen, mondjuk a péntek hét óra? Eléd megyek.
-
Megfelel – bólintottam.
-
Remek, akkor
péntek hét óra, csinos légy – kacsintott rám
majd egy gyors puszit, nyomot az arcomra és visszasétált az autójába, mielőtt beült volna még felém fordulva, mosolyogva intett és végül beszállt majd elhajtott a többiek után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése