Az
éjjel semmit sem aludtam a folyamatos rosszullétek miatt, hajnalban ismét a
fürdőszobába zárkóztam és öklendeztem, mivel már semmi sem maradt bennem, csak
szenvedtem. Az arcom megmosva mentem vissza az ágyhoz ahol Bill ült aggódó
tekintettel.
-
Felkeltettelek?
– másztam vissza mellé.
-
Nem
aludtam – felelte csendesen –jól vagy? – húzott magához.
-
Azt
hiszem – bújtam a mellkasához – Deja vu érzésem van – mosolyodtam el mire ő
szorosabban vont magához.
-
Sajnálom.
-
Micsodát?-
emeltem rá a tekintetemet.
-
Ezt,
hogy rosszul vagy miattam – túrt a hajamba finoman újra és újra.
-
Nem
miattad van Bill, rosszul kezelem a stresszt, ennyi az egész. Elmúlik.
-
Azt
hittem több ideig lehetünk együtt nyugodtan – sóhajtott fel, majd felém hajolt
– nem akartam ezt a felhajtást.
-
Tudom
– simogattam meg az arcát.
Mélyen
fürkészte a tekintetemet és szép lassan hajolt le és csókolt meg hosszan,
játszadozott az ajkaimmal. Többször csak végig húzta övét az enyémen, majd újra
megcsókolt és finoman rám feküdt. Levettem róla a trikóját ő pedig rólam a
pólót, végig simította a felső testem, melleimet finoman masszírozta miközben a
nyakamat csókolta végig, legörgette a bugyimat aztán ő is megszabadult az
alsónadrágjától majd ismét átadtuk magunkat az másik adta élvezetnek.
Másnap
reggel egyedül ébredtem fel, nyúltam volna Bill után, de az ágynak azon része
üres volt. Értetlenül néztem körbe a szobába, de még a ruháit sem láttam,
azután vettem észre egy cetlit a párnán:
„Jó reggelt! Egy két dolog miatt el kell menjek, te addig pihenj. Ahogy tudok, sietek vissza hozzád! Csókollak: Bill”
„Jó reggelt! Egy két dolog miatt el kell menjek, te addig pihenj. Ahogy tudok, sietek vissza hozzád! Csókollak: Bill”
Mosolyogva
húztam magamhoz a párnáját és szívtam be a parfümje illatát, majd felkeltem és
egy forró fürdő után rendeltem fel reggelit.
Reggeli közben a tv-t bámultam bár igaz a német csatornákból semmit sem értettem, de az egyiket, ha nem értettem a nyelvet tudtam miről van szó. Billék virítottak a hírekben, ahogyan tegnap kisétáltak a stúdióból élő adásban utána pedig ismét a közös képünket mutogatták, ettől pedig újra rosszullét kerülgetett és rohantam a fürdőszobába.
Nesze neked reggeli…
Ajtó csukódást hallottam, tudtam, hogy Bill jött meg és azt is hogy látja a tévét ami nem sokra rá elhallgatott és halkan bekopogott az ajtón.
Reggeli közben a tv-t bámultam bár igaz a német csatornákból semmit sem értettem, de az egyiket, ha nem értettem a nyelvet tudtam miről van szó. Billék virítottak a hírekben, ahogyan tegnap kisétáltak a stúdióból élő adásban utána pedig ismét a közös képünket mutogatták, ettől pedig újra rosszullét kerülgetett és rohantam a fürdőszobába.
Nesze neked reggeli…
Ajtó csukódást hallottam, tudtam, hogy Bill jött meg és azt is hogy látja a tévét ami nem sokra rá elhallgatott és halkan bekopogott az ajtón.
-
Jól
vagyok! – kiabáltam ki rekedt hangon.
-
Nem
úgy hallom- lépett be nyúzott arccal.
-
Bill!
– hajtottam le a WC deszkát és ráülve lehúztam- ez pont olyan, amit nem nagyon
kéne látnod… - sóhajtottam és felállva gyorsan megmostam a fogamat.
-
Egyre
rosszabbul nézel ki – húzott magához hátulról és bele szuszogott a nyakamba.
-
Jobb
lesz, tényleg – hunytam le a szememet – amint ez lecseng, jobban leszek.
-
És
ha évekig ez lesz? akkor mi lesz veled? – csattant fel idegesen és a hajába
túrva fújta ki a levegőt – ez így nem mehet tovább Belle.
-
Tessék?
- fordultam felé elfúló hangon.
-
Vettem
neked pár ruhát, fehérneműt, nadrágot, pólót, pulóvert, meg ami kelhet – ment
ki a szobába én pedig követtem.
-
Bill
miről beszélsz? Minek ennyi ruha? – néztem végig az ágyon.
-
Belle…
- sóhajtott fel fájdalmasan – sajnálom.
-
Te…
el akarsz küldeni? elküldesz? – csuklott el a hangom és döbbenten néztem rá,
arca fájdalmat tükrözött és láttam, hogy a szemei csillogni kezdenek.
-
Így
lesz a legjobb, tönkre fog tenni téged ez az egész, én tudom átéltem sőt!
folyamatosan átélem. Nem akarlak ennél jobban kitenni ennek.
-
Bill
ne…- csuklott el még jobban a hangom és éreztem, hogy a szemem könnyel telik
meg – jobban leszek, meg tanulom kezelni – csimpaszkodtam a karjaiba, mint egy
idióta.
-
Belle,
kicsim… - simította végig az arcom.
-
Ne!
– löktem el dühösen – ne becézgess! Azért mert így reagál a szervezetem a
stresszre, már el kell, küldened?
-
Így
lesz a legjobb, aggódom érted, miért nem tudod megérteni? – emelte meg a
hangját.
-
Kinek
lesz így jó Bill? Nekem? azért mert nem fogok óránként rókázni?- kezdtem én is
megemelni a hangomat – nem kell féltened, jobban leszek, értsd meg!
-
Isabelle
kérlek – sóhajtott fel fáradtan.
-
Hova
akarsz küldeni?- kérdeztem csöndesen, beletörődve.
-
Pheonix.
-
Pheonix?
– kerekedtek ki a szemeim – a világ végére nem gondoltál? – cinikusan.
-
Segítek
pakolni – felelte, majd az egyik bőröndjéből kidobálta a cuccait és az enyémeket
tette bele.
-
Akkor
tényleg ennyi? – fordultam felé.
-
Nem
örökre válunk el- húzott magához finoman – csak amíg lenyugszik mindenki.
-
Rendben
– döntöttem homlokomat a mellkasának megadva magam.
Idegesen
ültem fel a repülőgépre, sosem volt kedvencem a repülés inkább a szárazföldön
szerettem utazni. De most nem csak a repülés miatt voltam ideges, hanem azért
is mert Los Angelesbe repültem vissza 2 év után.
Igen 2 év eltelt, Billel egy ideig tartottuk a kapcsolatot, de aztán sosem ért rá és én beletörődtem, hogy ennyi volt.
Igen 2 év eltelt, Billel egy ideig tartottuk a kapcsolatot, de aztán sosem ért rá és én beletörődtem, hogy ennyi volt.
Földet
érve megkerestem a csomagomat és a már előre kibérelt lakásomba mentem, az
életem eléggé megváltozott a 2év alatt. Egy divatcég vezetőjének az
asszisztense lettem, így anyagilag se voltam megszorulva szerencsére, Eric a
főnököm szerzett nekem egy autót is így azzal közlekedhettem.
-
Megérkeztél?
–hallottam a túloldalról Eric hangját.
-
Igen,
most értem a lakáshoz. Gyönyörű az autó, köszönöm – mosolyodtam el.
-
Neked
bármit drágám, este egy vacsora?
-
Benne
vagyok.
-
Helyes,
akkor hétre ott leszek érted. Pihend ki az utat.
-
Rendben
–és ezzel meg is szakadt a vonal.
Gyorsan
kipakoltam a szekrénybe és lefürödve ágyba bújtam csak pár órára. Az órám
17:30-kor csörgött, nagy nehezen kimásztam az ágyból megmostam az arcomat majd
feltettem egy kis sminket, a hajamat összefogtam. Szekrényből kivettem egy
kisruhát hozzá egy bőrkabátot és egy szandált, belebújtam fülembe akasztottam
egy lógó fülbevalót és végül parfümmel fújtam be magam.
Mire
elkészültem már dudáltak ki, felkaptam a táskám és lesiettem a földszintre,
megnéztem minden zárva van-e és kiléptem a lakásból.
-
Szia
– pusziltam meg Ericet.
-
Szia,
nagyon csinos vagy szívem – mért végig mosolyogva.
-
Köszönöm,
te is nagyon kitettél magadért – kacsintottam nevetve – olyan jó újra itthon
lenni – dőltem hátra.
-
Ne
is mond, nekem is. Itt vagyok otthon igazán.
-
Igen
– jutott eszembe Bill – otthon vagyok – bámultam le az ölembe. Az étteremhez
érve, Eric udvariasan előre engedett.
-
Jó
estét kívánok – köszöntött minket az idős férfi.
-
Jó
estét! Salczman néven foglaltam asztalt.
-
Oh
meg is van, Mr. Salczman. Kérem, kövessenek. – indult el az asztalok között.
-
Köszönöm
szépen – mosolyogtam a férfira mikor kihúzta nekem a széket majd Ericre
mosolyogtam, ahogy elnéztem a feje mellett egy ismerős alakot pillantottam meg.
Hosszú sötét haj, sötét szakáll, karakteres arcél.
Tom..
Hosszú sötét haj, sötét szakáll, karakteres arcél.
Tom..
-
Tom…
- súgtam halkan a nevét.
-
Hogyan?
– vonta fel a szemöldökét Eric –kit látsz? – fordult hátra ő is.
-
Egy…
régi ismerőst – néztem vissza az étlapra.
-
Akkor
miért nem üdvözlöd? Ő az?- mutatott Tomra.
-
Igen
ő.
-
Szólok
neki – állt fel az asztaltól.
-
Eric
ne! –ragadtam meg a karját – kérlek, ő… - sóhajtottam fel.
-
Az,
akiről beszéltél? Aki elküldött?
-
Nem,
nem ő az.
-
Akkor?
Menj és köszönj neki.
-
Rendben
– sóhajtottam majd felállva oda sétáltam az asztalhoz. Közelebbről észrevettem,
hogy egyedül üldögél.
-
Tom?
– ejtettem ki a nevét halkan.
-
Igen?
– emelte fel a fejét, először értetlenül nézett majd döbbenten – Isabelle?
-
Szia
– intettem neki zavartan.
-
Szia
– ölelt magához hírtelen – hogy kerülsz ide? Azok után, hogy… - elhallgatott –
azt hittem soha többé nem találkozunk.
-
Hát
én is – feleltem mosolyogva – hogy vagy? Ria? Miért csak így egyedül?
-
Az
igazság, hogy…
-
Nem
lehet igaz, hogy nem képesek megjavítani a csapot a mosdóban!
A
hangot hallva teljesen lefagytam, az nem lehet! Nem lehet, hogy ő az...
Oldalra fordítottam a fejem és Bill állt előttem teljesen földbe gyökerezve és csak bámult rám.
Oldalra fordítottam a fejem és Bill állt előttem teljesen földbe gyökerezve és csak bámult rám.
-
…
hogy nem egyedül jöttem – fejezte be a mondatát végül Tom majd megköszörülte a
torkát.
-
Belle…
- súgta Bill a nevem mitől a hideg is kirázott, két éve nem szólított így senki
sem.
-
Szia,
Bill – köszörültem meg a torkomat – megláttam Tomot és gondoltam köszönök, már
megyek is. Sziasztok – köszöntem el gyorsan majd sietve visszamentem az
asztalhoz.
-
Zaklatottnak
tűnsz – felelte Eric mikor meglátta az arcom.
-
Bill…
Bill is itt van – feleltem halkan és az asztaluk felé néztem, engem nézett.
-
Akarod,
hogy máshová menjünk?
-
Nem,
maradjunk – húztam le az időközben kihozott pezsgőmet.
A
vacsora jól telt, Ericnek be sem állt a szája, oly annyira beszélt, hogy észre
sem vette, hogy én nem rá figyelek. Megállás nélkül Billt néztem, ő pedig engem
néha-néha fordult el mikor Tommal beszélt.
Sokat
férfiasodott a két év alatt, és ez előnyére vált. Irtó jól nézett ki, a felsője
teljesen a mellkasára simult, innen tudtam, hogy sokat izmosodott. Őt figyelve
rádöbbentem, hogy 2év alatt az érzéseim mit sem változtak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése