Hallottam, ahogy sietve jön mögöttem,
ezért én is jobban kiléptem és szó szerint az orra előtt csaptam be az ajtót.
Dörömbölni kezdett, én pedig bereteszeltem az ajtót és elléptem onnan.
-
Gail! Gail nyisd ki az ajtót!
-
Menj el! – kiabáltam ki.
-
Kérlek Gail, beszéljük meg! Ne csináljunk
úgy, mintha kamaszok lennénk!
-
Mit akarsz megbeszélni Tom? Lefeküdtél
azzal, aki megcsalt! Láttam az arcod mikor tegnap róla beszéltél, láttam a
megtört énedet!
-
Gail… - súgta az ajtónak döntve a
homlokát.
-
Tom kérlek, fejezzük be – dőltem az
ajtónak.
-
Mit fejezzünk be? Engedj be, kérlek.
Sóhajtva léptem el az ajtótól, és ahogy
kicsúsztattam a reteszt rögtön nyílt is az ajtó és megjelent előttem.
-
Szia – csukta be maga mögött az ajtót.
-
Szia – köszörültem a torkom – szóval ő…
-
Elküldtem.
-
Tessék? –vontam fel a szemöldökömet, mire
ő halványan elmosolyodott.
-
Elküldtem Riát, nem tudom hogyan került
ide, de mondtam neki, hogy menjen el.
-
Komolyan?
-
Gail, kedvellek – fonta át a derekamat a
karjával – veled akarok lenni.
-
Tom.
-
Mikor megláttalak Billtől kijönni, azt
hittem… azt hittem megőrülök.
-
Csak ott aludtam kibuktam…
-
Tudom szívem, Bill mindent elmondott. Azt
is elmondta, hogy ma modellt álltál neki – vigyorodott el.
-
Jézusom – takartam el a szememet nevetve –
komolyan?
-
Most miért pirulsz? Iszonyatosan dögös
vagy azokon a képeken.
-
Ha te mondod… - mosolyogtam rá.
-
Abigail…
-
Igen Thomas? – vigyorogtam rá gonoszul.
-
Utálom ezt a nevet! – nevetett fel
hangosan – eljössz velem vacsorázni?
-
Most? –nevettem fel – lassan 10 óra.
-
Na és? Spontán vacsi – vonta meg a vállát.
-
Hova szeretnél menni? – léptem el tőle és
nyitottam ki a szekrényt, hogy valami ruhát keressek.
-
A közeli szigetre, ott van egy jó étterem.
-
Jól van, hm… - válogattam a ruhák között –
ez? – emeltem ki egy vörös koktél ruhát.
-
Dödi – vigyorodott el huncutul – én is
átöltözöm és jövök eléd, jó?
-
Rendben – bólintottam rá mosolyogva, és
ahogy elhagyta a házat ugrálni kezdtem, mint egy tinédzser.
-
Anya mit… - jelent meg Julie, aki
döbbenten nézett rám.
-
Tessék? – pördültem meg – szia!
-
Mit művelsz?
-
Tom vacsorázni visz – vigyorogtam
izgatottan
-
Komolyan? – nézett hatalmas szemekkel –
akkor segítek, teszek fel neked valami dögös sminket.
-
Szívem csak óvatosan, nem vagyok a te
korosztályod – nevetve bújtam bele a ruhába a hajamat pedig laza copfba fogtam.
-
Ne aggódj anyu, tudom, mit csinálok –
mosolyodott el, majd elvéve a sminkes táskám neki látott.
-
Gyere! – kiabált ki pár perc múlva Julie
miután kopogtak.
-
Kész vagy? – jelent meg egy kockás
halásznadrágban és fehér ingben, ami lazán lógott a felsőtestén, ujját könyökig
feltűrve felső 2 gomb szabadon hagyva. Dögös
volt, nagyon… dögös.
-
Szia, Tom – fordult felé Julie nagy
mosollyal majd ellépett előlem.
-
Hú ha… – nézett végig rajtam – Gail te
igazán… meseszép vagy.
-
Azért túlzásokba ne ess – nevettem fel -
de köszönöm, te is jól nézel ki – vettem fel a szandálomat – köszönöm kicsim –
pusziltam meg Julie arcát.
-
Mehetünk? –nyitotta ki az ajtót előttem
Tom.
-
Persze – indultam el az ajtóhoz.
-
Jó szórakozást! – integetett utánunk
Julie.
A hajón fel kellett venni a mentő
mellényt, amitől már kevésbe éreztem dögösnek
magamat, de szerencsére nem sokáig kellett elviselnem. A szigetre érve Tom megfogta a kezemet és úgy
sétáltunk el az étteremig, lementünk egy folyosón a föld alá és hírtelen fölém
került az óceán, igaz már sötét volt így reflektorokkal világították meg, de
még így is gyönyörű volt.
-
Tetszik? – vezetett egy két személyes
asztalhoz, majd udvariasan kihúzta kissé a széket.
-
Gyönyörű, nagyon tetszik – néztem továbbra
is a fejem fölé.
-
Mit szeretnél enni? – vette el a pincértől
az étlapot.
-
Valami halat kívánok most – lapozgattam –
egy kiadós tonhalsaláta tökéletes lesz – csuktam végül össze.
-
Saláta? – vigyorodott el – Gail, eszel
normális ételeket is?
-
Persze, rendesen étkezem – vonok vállat –
miért?
-
Tipikus csajos kaja a saláta – nevetett
fel.
-
Igen, mert egészséges – öltöttem ki rá a
nyelvemet.
-
Tom? – jelent meg hírtelen a semmiből egy
bombázó szőkeség, én pedig kíváncsian néztem rá, majd Tomra.
-
Ő, igen? – vonta fel a szemöldökét.
-
Meg sem ismersz te gazember? – kacagott a
nő - azok után, amik közöttünk történtek, csak úgy elfelejtesz? Ejnye.
-
Hát… sajnos nem emlékezhetek mindenkire –
mosolygott bájosan a nőre én pedig majdnem kiköptem az italomat.
-
Ha gondolod… - simította végig az ujjával
Tom szabadon látható mellkasát a nő -… segíthetek emlékezni – kacérkodott mire
durván az asztalra csaptam a poharat dühömben.
-
Micsoda pofátlan egy nőszemély! –
pattantam fel – mond vak vagy? Nem látod, hogy nincs egyedül?
-
Tomot ez sosem zavarta – felelte
ártatlanul mosolyogva, mire én szikrákat szórva néztem az említettre.
-
Mint mondtam, nem emlékszem – ragadta meg
a nő csuklóját – szóval tűnj el.
-
Nahát, milyen kemény lettél – csóválta meg
a fejét, majd elriszált az asztaltól.
-
Hogy az a… - füstölögtem a szalvétát
gyűrögetve, ő pedig csak vigyorogva nézett rám – mi olyan marha vicces,
elárulnád?
-
Féltékeny vagy.
-
Hogyan? Már ne is haragudj, de ez a nő
pofátlan volt!
-
Nyugodj le, elküldtem, nem? Nincs már
miért dühöngened.
A vacsorát csöndben fogyasztottuk el, én
továbbra is dühöngtem Tom pedig jól mulatott rajtam. Visszafelé a hajón is
durci királynőt játszottam, ami szintén jól szórakoztatta.
-
Jaj, ne dühöngj már – kapta el a csuklómat
nevetve a hídon.
-
Tom, fogalmad sincs, hogy mennyire érzem a
késztetést, hogy megfojtsam – néztem fel az arcára, ami csak úgy virult a
jókedvtől.
-
10 év alatt egyszer sem láttalak ilyennek
– húzott magához a derekamnál fogva.
-
Mert sose mutattam ki – motyogtam.
-
Az a nő régen volt, most te vagy.
-
Köszi, tehát készítsem fel magamat, hogy
minden nap egy régi barátnőd
üdvözölni fog, hogy emlékeztessen? – hunyorogtam rá, mire ő hangosan
felnevetett.
-
Ne dühöngj már – mosolygott rám és finoman
a tarkómra csúsztatta a szabad kezét.
-
Meg fogsz csókolni? – kérdeztem rá fojtott
hangon, miután tudatosult bennem, hogy mit is szeretne.
-
Valószínű – mosolygott ellenállhatatlanul
majd megcsókolt, de nem vadul. Hanem lassan és szenvedélyesen.
Finoman felcsúsztatta a kezét a hajamig,
és kihúzta a gumit a hajamból, majd úgy túrt bele.
-
Rég óta meg akartam ezt csinálni – felelte
halkan a homlokomnak dőlve.
-
Micsodát? – kérdeztem vissza csukott
szemmel.
-
A hajadba túrni.
-
Tessék? – nevetve húztam el a fejemet.
-
Ne nevess ki, komolyan mondtam – ráncolta
össze a homlokát.
-
Bocsánat – pusziltam szájon – késő van…–
sóhajtottam fel fáradtan.
-
Hamupipőke vagy? Visszaváltozol éjfélkor?
– vigyorgott gonoszul.
-
Jaj, Tom – kuncogtam a fejemet csóválva –
holnapi program? – fogtam meg a kezét és indultunk tovább.
-
Napozás, pancsolás, ebéd valahol… - vonta
meg a vállát – Bill forgatni fog, szóval hármasban leszünk.
-
Rendben, de semmi korán kelés – fordultam
felé.
-
Isten ments, kelek otthon eleget korán!
-
Azért – löktem meg finoman a vállammal.
Hosszú csókkal elköszöntünk majd elment a
saját kuckójába, én pedig szerelmesen
az ajkamba harapva bújtam ki a ruhából fürödtem le, majd feküdtem az ágyba.
2 hét később…
Dúdolgatva öltöztem fel és mentem le a
konyhába ahol Julie a szokásos módon
reggelizett. Nyomtam egy puszit a fejére
és előkészítettem a kávémat.
-
Jó reggelt szívem.
-
Jó reggelt. – lapozgatta tovább a
magazinját monoton.
-
Minden rendben? – fordultam felé a
kávémmal.
-
Igen – lapozott még egyet, és én annyiba
is hagytam, biztos elmondja, ha valami bántja.
Kintről sűrű dudaszó hallatszott mire
mosoly szaladt az arcomra.
-
Úgy hallom Tom megjött.
-
Igen, biztos ő lesz. Ügyesen a suliban –
pusziltam volna meg, de csak elhúzta a fejét – Julie? – ráncoltam a homlokom.
Újabb dudaszó.
-
Ne várakoztasd meg – kapta fel a táskáját,
majd kisietett a házból.
-
Julie! – siettem utána az utcára – Kicsim!
– kiabáltam utána.
-
Mi történt? – szállt ki az autóból Tom.
-
Nem tudom mi ütött belé – néztem rá
értetlenül – akartam neki puszit adni, de elhúzta a fejét és kirohant a házból.
-
Kamasz kicsim – húzott magához – és hol az
én reggeli puszim? – húzódott huncut vigyorra a szája.
-
Szia – csókoltam meg mosolyogva – aggaszt
Julie… - sétáltam vissza a házba.
-
Ne aggódj, biztos szólna, ha lenne valami
komoly baj.
-
Igazad van – kaptam fel a táskám és a
házat bezárva beültünk a kocsiba.
A nap az irodában gyorsan eltelt, Tommal
voltam egésznap – mint az elmúlt 10 évben annyiszor – de mióta összejöttünk más
volt minden. Este hazavitt és hosszú búcsúcsók után elhajtott én pedig bementem
a házba. Julie a kanapén ült és a tévét nézte.
-
Szia – köszöntem rá.
-
Szia – felelte le sem véve a szemét a
tévéről.
-
Mi volt veled reggel? – ültem mellé a kanapéra,
de ő meg sem szólalt mire megfogtam a tévé távirányítót is kikapcsoltam a
tévét.
-
Hé!
-
Hozzád beszélek Julie – néztem rá
keményen.
-
Mit érdekel, mi van velem? – pattant fel
dühösen.
-
Kicsim… - döbbentem meg a hírtelen
kirohanásán – mi a baj?
-
Tom a baj anya! – kiabált rám.
-
Hogyan? – döbbentem meg – Julie…
-
Mióta haza jöttünk le se szarod azt, hogy velem mi van. Most már
nem érdeklődsz utánam, folyton csak Tom
így, Tom úgy. Elegem van! – törölte meg a szemeit kikelve magából – elegem
van ebből az egészből!
-
Kérlek, higgadj le – álltam fel én is
kétségbeesve, sose láttam ennyire kiborulva.
-
Gyűlöllek titeket! – ordította majd
kirohant a házból.
-
Julie! – siettem utána, de már csak egy
hangos fékcsikorgatásra értem ki és egy puffanásra.
A lábaim földbe gyökereztek, az egész
testemből kiszaladt a vér és a víz is levert, Julie ott feküdt az úttesten egy
hatalmas autó előtt.
-
Julie!
Kétségbeesett
sikolyom törte meg az este csöndjét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése